Még a legelején megemlítem, hogy a helyesírás, illetve a számítógépen való helyesírás nem az én erősségem. Itt arra gondolok, hogy néhányszor kihagyok, felcserélek, +ba odateszek egy betüt. Ez azért van, mert megszoktam, hogy gyorsan írok, és erre nem nagyon figyelek. Persze utánna mindig átnézem, de még igy is akadnak hibák. Ha ékezet marad le, az azért van, mert az IRCnél már ugy szoktam meg, és ezt a szokást néha átteszem a weboldalaimra is.

Kezdjük talán az elején: valamikor, az ezerkilencszáznyolcvanhármas évek vége felé, pontosan október hatodikán, egy nagyon dilis kis gyerek megszületett. Állítólag ez voltam ÉN. Először ezt nem akartam elhinni, de aztán csak rámbeszélték.

Egész nap csak ugyanazt csináltam: ettem, aludtam, és a nagydolgaimat végeztem, ami akkoriban még egész picike volt.

Túlestem az első szülinapomon. Állítólag akkor is csak bömböltem.

Az első és a második szülinapom között semmi érdekes nem történt, legfeljebb annyi, hogy növekedtem.

Ja igen, egy fontos dolog. BÖLCSÖDÉBE KEZDTEM JÁRNI!
Tehát 1985. március 07. felvettek a bölcsődébe. Nagy dolog volt ez (Nagyobb, mint az én nagydolgaim) A kedves bölcsisnénik vezettek rólam egy füzetet, most ebből idézem fel egykori emlékeimet:

Az első napomon, "kicsit sírtam bevételkor" Még szép, hogy sírtam, hisz bevettek a bölcsibe.

Ezek után szépen játszottam, nézelődtem. Na most mondja meg nekem valaki, hogy mi mást csinálhat egy 1,5 éves gyerek egy csomó ismeretlen között.

Persze a tízórait nem fogadtam el. Rostos gyümölcslé volt. Valami kis moszatok úszkáltak benne....

Elkövetkezett a második nap eben a számomra már nem teljesen ismeretlen intézményben. Elég sokat sírtam ekkor is, de engem ez nem zavart. Az már más kérdés, hogy a szegény bölcsödei nevelőket mennyire kergettem az idegosszeroppanás szélére. De ez van ...

Elfoglaltam magam 1-1 játékkal, de gyakran felsírtam.

Tízórai: wow, baracklé. Nagy meglepetésemre ezt sem fogadtam el.

Elérkeztünk a harmadik naphoz. Erről nem írok sokat, csak annyit, hogy a tízórai, sütőtöklé volt. Pfúj, mi ez????

Na itt most meg is állok, mert nem bírom továbbolvasni a tízóraik ellenem forduló hadát. Kész, LÉPJÜNK egy nagyot

Valamikor még a 80-as évek közepe fele felvettek egy debreceni óvodaba. Kiscsoportos lettem. De sajnos a középső csoportot már nem ott kezdtem. Bár jobban belegondolva nem is olyan sajnos. Mert ugyanis elköltöztünk, és ezért kerültem át egy másik óvodába. Elég yoo hely, de azért nem egy ilyen gyereknek való.

Ezért is léptem át a nagy csoportba. Ez a nekem való hely! Legalábbis azt hittem egy darabig. Amikor megtudtam, hogy felvesznek az iskolába, akkor olyan boldog lettem, hogy 7 éves fejemmel, a 6 éves számon léptem át. Ez van ...

Akkor kezdjük el a sulis éveket. Első osztály: egy szupi hely, főleg, ha mindent úgy csinálsz, ahogy a kedves tanitónéni mondja. Ezért is lettem év végen nagyon nagyon szín ötös. Ez igy ment egészen az 5. osztályig.

Az ötödik osztályban, már becsusszant egy-két-három négyes, és sajna 6.-ban is. (ott már 6...)

Nagy lépés az életemben: átmentem egy hatosztályos gimibe!


Ebben a gimnáziumban töltöttem már el 2 évet, tehát befejeztem a nyolcadik osztályt is. Októberben 15 éves leszek, és ez van.

 

Röviden összefoglalva, eddig ennyi lett volna az életem. Akit érdekel (ugyse lesz ilyen), annak bővebben is kifejthetem, M A J D.